Keresés
Logo

Árnyékkormányülések

Az Árnyékkormány hatodik ülésének előterjesztéseiről, tájékoztatóiról és a határozatokról és egyéb aktualitásokról

2023.03.11.

Az Árnyékkormányban kormányzásra készülünk, ezért fontos, hogy minden magyarokat érintő kérdést alaposan körüljárjunk, és utána hozzuk meg a végső döntéseinket. Az üléseinken ezeket a kérdéseket beszéljük át, és dolgozzuk ki a javaslatainkat. 

A hatodik Árnyékkormányülésen a nyugdíjemelés, a debreceni akkumulátorgyár és az uniós pénzek voltak terítéken. Kattints ide a részletekért!

2023-ra a nyugdíjasok lettek az egyik legrosszabb helyzetben lévő társadalmi csoport Magyarországon. Ők költik a jövedelmük legnagyobb részét élelmiszerre, miközben ugyanúgy érinti őket a kormány hétszeres rezsiemelése is, amihez semmilyen kormányzati segítséget nem kapnak. Ahelyett, hogy a korábbi baloldali gyakorlat szerint nemcsak megőriznénk a nyugdíjak értékét, hanem még részesítenénk is az időseket a gazdasági eredményekből, mára évek óta csökken a nyugdíjak értéke. Ez a kormány rendre alulbecsüli az inflációt, hát még a napjainkat megkeserítő orbáni inflációt, hogy aztán még az utólagos nyugdíjkorrekciókban is csak a valós infláció egy részét fizesse csak ki a nyugdíjasoknak. 

December 29-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a 2023-as beruházások döntő többsége, 73 százaléka az elektromos autóiparba érkezett, ezen belül 43 százalék az elektromos akkumulátor-gyártásba, 30 százalék pedig olyan autópari beruházásba, amelynek a fókusza ma már az elektromos vagy hibrid meghajtású autók gyártása. Ez papíron talán jól hangzik, de nem véletlen, hogy a kormány ennyi, ilyen típusú beruházást tudott Magyarországra hozni. Nem nagyon kell ezekért versenyezni, az ilyen gyárakat ugyanis az EU-ban szereti mindenki magától minél messzebre tudni. 

Mára már mindenki számára világos lehet, hogy az Orbán-kormány elveszített hozzávetőleg 5000 milliárd forintnyi uniós pénzt. Az elmúlt 12 év kormányzati korrupciója, a magyar demokratikus berendezkedés és jogállam lebontása, a milliárdosokká váló fideszes gázszerelők és vejek arra késztették az Európai Bizottságot, hogy fagyassza be az uniós pénzek kifizetését a magyar kormánynak.

 

 

 

CSATLAKOZZ ÉS VIDD SIKERRE TE IS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK PROGRAMJÁT!

Feliratkozás az Árnyékkormány hírlevelére