Társadalmi és közlekedési szakemberek arról beszélnek, hogy 2050-re a főváros 50 km-es körzetében fog élni a magyar lakosság fele. Már most is a főváros biztosítja a hazai GDP 38%-át, amely arány az ingázók nélkül kevesebb lenne. A fővároskörnyéki települések lélekszáma folyamatosan nő most is. A változásokra nincs felkészülve sem a közlekedési infrastruktúra, sem az intézményrendszer. Ha a jelenlegi trendek így folytatódnak, fenntarthatatlan lesz eddigi életminőségünk és akadályozva lesz a további gazdasági fejlődés. Ahhoz, hogy egyszerre tudjuk fenntartani a gazdasági növekedést és ezzel párhuzamosan megakadályozni a további zsúfoltságot, célzott fejlesztésekre és a meglévő természeti területek gátlástalan beépítésének korlátozására van szükség. A 24. órában vagyunk, az agglomeráció legtöbb településén ki lehet tenni a megtelt táblát.
Szükség van azonban arra, hogy a Budapest környékére költözők számára helyben teremtett munkahelyek, valamint intézményi ellátottság biztosítsa azt, hogy helyben keressék meg azokat a forintokat, amelyeket helyben is költenek el. Ez olyan folyamat, ami a helyi szolgáltatásszektort is felhúzza.
Mindenki keresi a munka-szabadidő egyensúlyt, akár így fogalmazza meg, akár nem. Az ingázás megszűnésével akár napi 2 órát is spórolhatnak az agglomerációs lakosok. Az emberek a felgyorsult életük mellett örülnek, ha egy órát eltölthetnek a gyerekeikkel egy játszótéren, vagy úgy bonyolíthatnak vásárlást, hogy közben játszóházban tudják biztonságban a gyerekeiket. Ahhoz, hogy ezekről beszéljünk az agglomerációban, olyan átfogó munkahelyteremtő és infrastruktúrafejlesztő stratégiára van szükség, amely a helyben boldogulást éppúgy vonzó alternatívaként vázolja fel, mint az ingázást és a budapesti munkahelyek egyikének elfoglalását.
Ha ez a stratégia megvalósul, akkor Magyarország Szíve – a Főváros és térsége – nem pusztán a legnépesebb és legjómódúbb, de infrastrukturális és intézményi szempontból is a legfejlettebb régió marad úgy, hogy felszámolja a jelenleg fennálló kihívásokat; harmóniában tud együtt élni számos település és a Főváros úgy, hogy sem természeti, sem társadalmi értelemben véve túlhasználatról nem beszélünk a térségben.
Így az egyik legfontosabb irány, amin változtatni kell, hogy ösztönözni kell a munkaerőpiac földrajzi szétterjedését az agglomeráció irányában. Ehhez olyan kormányzati adópolitikára van szükség, amit a Demokratikus Koalíció Árnyékkormánya a szolidaritás elve alapján lesz képes meghatározni, és célzott infrastrukturális fejlesztésekkel, valamint szabályozott feladatellátási szerződésekkel ösztönözni ily módon a fővárosi kerületeket és az agglomeráció településeit az együttműködésre.
I. Közlekedési kihívások az agglomerációban
A közlekedés az egyik legégetőbb probléma, amellyel az agglomerációból Budapestre érkezőknek szembe kell nézniük. Az autós forgalom a csúcsidőben sokszor megbénítja a várost, a tömegközlekedés pedig nem mindig kínál gyors és hatékony alternatívát.
Éppen ezért egy integrált, a Fővárosra is kiterjedő közlekedésfejlesztési stratégiát dolgozunk ki, és egységes regionális közlekedésszervezőt hozunk létre a fővárosi és az agglomerációs önkormányzatok, valamint a kormány bevonásával.
A közlekedési stratégia legfontosabb céljai:
Ma már a legritkább eset az az agglomerációban, hogy valaki kijut a saját településéről gond nélkül, majd Budapest határában belefut a forgalmi dugóba. Már az egyes települések központjaiban és kimeneti csomópontjainál is álló kocsisorba botlunk minden hétköznap reggel – és ezt „lejátsszuk” a délutáni csúcsban is, visszafelé. Éppen ezért a jelenlegi közlekedési lehetőségek kiterjesztése mellett a parkolási lehetőségek bővítését is célozzuk. Elsődlegesen a településeken belül, a nagy közösségi közlekedési csomópontok mellett, illetve a főváros fő közlekedési bejáratainál szükséges P+R parkolók létesítése. Ahhoz, hogy a közösségi közlekedés vonzó legyen, elengedhetetlen a közösségi közlekedés, különösen az elővárosi vasúti vonalak és a HÉV fejlesztése, járatsűrűségének, gyorsaságának és kényelmének növelése. Így lehet mindenki abban érdekelt, hogy saját lakóhelyéhez minél közelebb letehesse az autót, és mehessen tovább tömegközlekedési eszközzel.
II. Szociális és egészségügyi intézmények bővítése
Nagyon fiatal településekről beszélünk, számos fiatal család költözik ki évente, de az intézményrendszer nem tudott lépést tartani a gyerekek számának növekedésével. A bölcsődei férőhelyhiányt állami férőhelyteremtéssel kell korrigálni. Ezt a forrásokban bővelkedő önkormányzatok ki tudják majd pótolni és több férőhelyet tudnak teremteni, mások viszont nem. Így itt állami pályázati rendszer biztosításával segíthetők a szegényebb települések abban, hogy minden szülő, aki bölcsődét keres, találjon is gyermekének.
Még nehezebb a helyzet, ha ez gyerekorvosokkal vagy gyermekszakrendelésekkel történik. Az agglomeráció fiatal családjai ma sok ilyen szolgáltatást pótolnak a magánegészségügyben, de ez fenntarthatatlan, ráadásul olyan társadalmi szakadékot teremt a gyermekeink egészségének területénis, ami nem csak igazságtalan, de kezelhetetlen is.
III. Fenntarható munkahelyteremtés
Az M0-ás vonalában kialakult, hatalmas ipari parkot továbbfejleszteni kifejezetten káros, és az agglomerációban élő polgárok is tiltakoznak ellene – jogosan. Így is zajvédőfal-hiányokkal, közlekedési lehetőségek szűkülésével nézünk szembe, ha erre az infrastruktúrára még nehézjárművek forgalmával járó iparfejlesztést terveznénk, elvennénk a jövőt.
IV. Élhető agglomeráció
A közlekedés, a helyi intézmények és gazdaság fejlesztése egyik fő célja a munka-szabadidő egyensúly helyreállítása. Azt a lehetőséget teremti meg, hogy jut elegendő idő a családra, kertre, edzésre, közösségi létre, kulturális programokra. Olyan új élet költözhet így az agglomeráció jelenleg alvóvárosaiba, amely merőben változtatná meg Budapest és vonzáskörzete társadalmi életét. Valóban élhető kertvárosokat teremtene, amelyek nem pusztán munka-, de szabadidő-lehetőséget is kínálnának.
Ha helyben dolgozhatok és a gyermekem is megfelelő elhelyezést, szolgáltatást kap, akkor helyben megyek majd fodrászhoz, pizzázni a barátokkal, meginni egy limonádét az ebédszünetben a munkatársakkal, venni egy kávét, mielőtt beérek dolgozni. Ez egy olyan élet, ahol talán még egy szusszanásra egy köztéri padra is van idő leülni, vagy csak megélni, hogy egy esti bevásárlást nem rohanásban kell intézni, miközben a gyerekek és mi magunk is fáradtak vagyunk már.
Egy ilyen agglomerációs társadalmi környezetben, ilyen településeken elindulhat a színesebb kulturális élet. Megszűnhet az a tendencia, hogy az agglomerációs lakosok is a főváros szívébe járnak színházba/moziba/könyvtárba, mert a saját településeiken nem, vagy csak korlátozott mértékben elérhetők ezek a szolgáltatások.
Így már van értelme arról beszélni, hogy az egyes települések kultúrházakat újítsanak fel, közösségi kulturális tereket hozzanak létre, mert van miért és van kiért. Lenne olyan utazó társulat, amelyet befogadó játszóhelyként fogadhatnának. Nem pusztán a ’70-es évek óta használt nézőtereket alkalomszerűen megtöltő, eseti stand up comedik vagy nevezetes napok, esetleg nemzetiségi bálok lennének azok, amelyek időnként életet adnak egy-egy ilyen épületnek – noha ezek is rendkívül fontosak.
Új városközpontok építhetők, amelyekben a fiatalok és az idősek számára is értelmezhető és szerethető szolgáltatások bővítik, színesítik az életet, legyen szó tanulásról, művelődésről vagy a szabadidő eltöltéséről.
A további fejlesztés fő irányai a következők lehetnek:
Lakóterületek, a túlnépesedés megállítása
„Tegyük ki a megtelt táblát!” – olvasható szinte rendszeresen az agglomerációs települések közösségi médiafelületein a hozzászólások között. Az építési szabályokat gyakorlatilag eltörölte a kormány 300 nm-ig, így semmilyen eszköz nincs az önkormányzatok kezében a szabályozást illetően. Minden településnek fel kell ismernie az érdekét abban, hogy megakadályozza a további zsúfoltságot. Ennek módja, ha a megyei önkormányzat segítségével olyan településrendezési szabályozás készül, ami megszünteti az egyes területeken gócszerűen jelentkező problémákat.
Nem korlátozásra, hanem egy közösen átgondolt kvótarendszer bevezetésére van szükség, ami az adott település / mikrotérség meglévő intézményi kapacitásainak és közlekedési lehetőségeinek figyelembevételével kerül meghatározásra. A szabályozás eszköze lehet a megyei területrendezési tervezés. Azonban ezt nem politikai érdekek szerint kell elkészíteni, ahogy ez történt az elmúlt években, hanem a kapacitások felmérésével, közös együttműködésben a települési önkormányzatokkal. Az építési szabályok szigorítása (Étv. módosítás) révén a telkek és rendeltetési egységeik szigorúbb szabályozására van szükség az agglomerációban, az Lke és Lk kategóriákra eső beépítési lehetőségek további szigorításával. Így nagyobb kertek, szellősebb utcák kialakítására lesz lehetőség új beépítés esetén.
Vízgazdálkodás
A vízgazdálkodás a vízhiány és az időszakos, nagy mennyiségű csapadék megléte mellett kritikus lesz, már az elkövetkezendő években. Átfogó vízgazdálkodási stratégiára van szükség, amely kezeli azt, a klímaváltozás által teremtett helyzetet, hogy vízhiányos heteket olyan esőzések követnek, amit alig lehet elvezetni (belvizeket, helyi villámárvizek kialakulását okozhatják).
A víztározók nem elegendők, még patakokat is be lehet vonni vízlépcsők kialakításába, amik a kisebb települések áramellátását biztosítani tudják. A csatornahálózat is fejlesztésre szorul - itt nagyarányú állami beruházásokra van szükség. Kormányváltás esetén nem pusztán a Főváros, de az agglomerációs helyi önkormányzatok is – csakúgy, ahogy az ország valamennyi települése – kizárólag olyan feladatellátásra kötelezhető, amelyhez a kormányzat forrást is rendel.
Közös érdek, hogy mindig legyen elegendő ivóvíz ezeken a településeken, a kertekben az egyes polgároknak segítséget kell adni ahhoz, hogy családi víztározót és esővizes öntözőrendszert alakíthassanak ki – ezzel megelőzve azokat az intézkedéseket, amelyekre a helyi települési önkormányzatok kényszerülnek, például a hajnali locsolások vagy autómosások korlátozásával.
Szigorú szabályozás a zöldmezős ipari fejlesztések kapcsán
Számos „gócpont” alakult ki az elmúlt évtizedben, ahol hatványozottan jelent meg a logisztikai-kereskedelmi kapacitás. Többnyire ezen települések közvetlen környezetében tapasztalhatók a leginkább a közlekedési problémák. A települési önkormányzatok egy-egy fejlesztő megjelenése esetén ún. településrendezési szerződés keretein belül tudnak kompenzációt kérni. A legtöbb esetben azonban az ipari terület közvetlen közlekedési fejlesztésén túl legfeljebb üveggyöngyöket kérnek cserébe (játszótér, falunap támogatása stb.), a valós, térségi közlekedést fejlesztő beavatkozási lehetőségek elsikkadnak, illetve nem koherensek, legfeljebb települési érdekeket szolgálnak jobb esetben. A Gp. és Gksz. minősítésű területek kialakítása esetén olyan szabályozás szükséges, ahol az ipari fejlesztők az ingatlan fejlesztési célnak megfelelő besorolása szerinti értékének meghatározott százalékát kötelesek infrastruktúra-fejlesztésre fordítani. Ez egy fontos antikorrupciós szabályozás részeként is működhetne, mégpedig a Baft. vagy a megyei önkormányzat kötelező bevonásával.
Akár szomszédos települések között is mérhetetlen különbségek alakultak ki a kedvezőbb földrajzi fekvés miatt az iparűzési adóbevételek mértéke között. Míg a szerencsésebb fekvésű településen képződik az IPA és az építmények után járó ingatlanadó, addig a szomszédos települések ennek hasznából nem, csak a következményeiből (zsúfoltság, közlekedési nehézségek) részesülnek. Térségi szintű önkormányzati együttműködésre van szükség ebben az esetben. Igazságosabban kell elosztani azt a bevételt, ami egy-egy kiemelt településen keletkezik, de a káros hatásait a szomszédos települések viselik.
Meg kell szüntetni az önkormányzati belterületi jóváhagyás nélkül lehetővé tett célterületi beruházásokat, amelyet a Fidesz-kormány a NER elitjének hízlalására használ. Ez korlátozza az önkormányzatok önrendelkezéshez való jogát, mivel így bármilyen szántó vagy erdő minősítésű területen is lehetséges szinte bármilyen beruházás létrehozása, és így az illetéktörvény is megkerülhető.
Az ipari-logisztikai fejlesztések helyszíneit a jövőben szét kell teríteni, a kialakult gócpontokat tehermentesíteni kell. A fejlesztői szándékot olyan területekre kell terelni, ami nem okoz további koncentrációt a kritikus térségekben. Vagyis: a befektetőihelyszín-kijelölést az államnak és a helyi és a megyei önkormányzatnak kell összehangolni a jövőben.
V. Az önkormányzatiság helyreállítása
Az az árnyékkormány célja, hogy az egyes települések vezetői, a képviselőtestületek, a városházák valóban gazdái lehessenek a saját településeiknek, valóban jövőt alakító tervezők, és ne degradálja őket a törvényi és a költségvetési keret városüzemeltetővé.
A feladatalapú finanszírozási rendszer, a kormányváltást követően elérhetővé váló európai források mind jobban használhatók fel helyben, helyi igényekre szabva, megteremtve egy új bölcsődés csoportot, egy kényelmesen széles járdát, vagy egy fennakadásoktól szenvedő, sok esetben veszélyes közlekedési csomópontot cserél körforgalomra.
Dobrev Klára szociáldemokrata kormánya a városvezetők és a helyben lakók – legyenek helyben felnőttek vagy beköltözők – méltóságát is visszaadja Budapest vonzáskörzetében. Lakóhelyük valódi otthon, nem egy alvóhely, nem egy nyűg, nem egy poros, légszennyezett utca, hanem kertek, gyalog oviba igyekvő gyerekek és szüleik (mert biztonságos közlekedési infrastruktúra teremthető), valamint szabadidős tevékenységek, szolgáltatások és virágzó kkv-szektor, amely felfelé gyűrűző spirálban segíti az egyes települések életminőségének és települési költségvetésének javulását.
