Keresés
Logo

Az Árnyékkormány programja

5. Vendégmunkások helyett munkahely minden magyarnak!

Az elmúlt időszakban a versenyképességünk alapját az alacsonyan fizetett, nyomorban tartott munkaerőre alapozták, egy szociáldemokrata kormány ezt nem engedheti meg magának. Az igazságos Magyarországon ahelyett, hogy harmadik országbeli vendégmunkásokat hoznánk hazánkba, mi a külföldre távozott magyarok hazatérésére és munkájára számítunk. 

Az Árnyékkormány legfontosabb vállalásai: 

1. Vendégmunkás miatt nem maradhat magyar ember munka nélkül! 

Világos és szigorú szabályozást fogunk bevezetni az Európai Unión kívülről érkező munkavállalók számának korlátozása és a magyar bérek megvédése érdekében. A külföldiek magyarországi munkavállalási engedélyét csak akkor engedjük kiadni, ha bizonyítható, hogy semmilyen módon nem sikerült hazai munkavállalót találni az állásra. A foglalkoztatónak bizonyítania kell, hogy a harmadik országbeli állampolgár megfelel az alkalmazási feltételeknek, valamint részt vett az előzetes egészségügyi szűrésen. Szabályozzuk a vendégmunkások emberhez méltó lakhatásának feltételeit a környéken élők védelme, és az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében. 

2. Hazahozzuk a kivándorolt magyarokat! 

Csak olyan beruházásoknak nyújtunk állami támogatást, amelyek legalább 90%-ban magyar, illetve uniós munkavállalók számára teremtenek munkahelyeket, és tisztességes béreket garantálnak. Olyan támogatáspolitikát alakítunk ki, amely a magas hozzáadott értékű, szaktudást igénylő munkahelyek létrehozását támogatja elsősorban, hiszen olyan országot akarunk, ahol a tudás, a kemény munka az igazi érték. Egy ilyen országba hozzuk haza a kivándorolt magyarokat versenyképes bérekkel, megfelelő munkafeltételekkel. 

3. 9 hónapra növeljük az álláskeresési járadék idejét!

Nem feledkezünk meg a munkanélküliekről sem, az álláskeresési járadék folyósítási idejét 9 hónapra növeljük. Emellett biztosítjuk a munkanélkülieknek az átképzés lehetőségét. Az álláskeresőket karriercentrumokkal és a civil szervezetek bevonásával segítjük. 

4. Eltöröljük a rabszolgatörvényt! A sztrájk alapjog! 

Fő törekvésünk, hogy minden dolgozó ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzen. A magyar dolgozók érdekében eltöröljük a rabszolgatörvényként elhíresült jogszabályt. Új sztrájktörvényt dolgozunk ki, melynek során bevonjuk a szakszervezeteket és a munkáltatói szövetségeket. Lehetővé tesszük az államigazgatásban dolgozóknak is a sztrájkot. 

5. Egyenlő munkáért egyenlő bért!

A szociáldemokrata fordulat után felülvizsgáljuk a közszféra munkajogi szabályait, megszüntetjük az indokolatlan adminisztratív korlátokat. Általános szabályként kötelezően érvényesítjük „az egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét nemcsak a nemek közötti egyenlőségre, hanem a területi különbségekre is tekintettel, mert mi a magyarok munkájára számítunk, a magyar dolgozókat meg akarjuk becsülni!

 

OLVASD EL A TELJES FEJEZETET! 

Vissza a többi programponthoz

CSATLAKOZZ ÉS VIDD SIKERRE TE IS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK PROGRAMJÁT!

Feliratkozás az Árnyékkormány hírlevelére