Keresés
Logo

Hírek

Dobrev Klára: Szociáldemokrata fordulat jön a kormányváltás után, az állam többé nem a milliárdosoké lesz 2023.09.29

Dobrev Klára: Szociáldemokrata fordulat jön a kormányváltás után, az állam többé nem a milliárdosoké lesz

 

„Két külön világban élünk. Van a fideszes milliárdosok szűk kis csoportja, és van a megszorításokat nyögő többség” – fogalmazott meg rövid látleletet az Orbán-rendszer Magyarországáról Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök az Árnyékkormány programbemutató rendezvénysorozatának nyitóeseményén pénteken. A budapesti Danubius Hotel Heliaban tartott rendezvényen Dobrev Klára elmondta, közel ezer szakértővel, és több tucatnyi civil szervezettel dolgoztak azon idén nyáron, hogy az ország számára egy szociáldemokrata ajánlatot tudjanak tenni az Orbán-rendszer felszámolására.

Az árnyék-miniszterelnök szerint nemcsak Magyarországon, de az egész világban „a gazdagok gazdagabbak lettek, a szegények pedig még szegényebbek” az elmúlt évtizedekben, sőt minden egyes gazdasági válság után a milliárdosoknak még több vagyonuk lett. Dobrev Klára úgy vélte, a világgazdaság több mint 30 százalékát mindössze 50 multinacionális vállalat uralja, amelyeknek nagyobb hatalma van, mint a nagy, demokratikus országok vezetésének. 

Bár az Európai Unió megpróbál gátat szabni a nagyvállalatok és a milliárdosok hatalmának – többek között az európai minimálbérrel vagy a globális „multiadó”, azaz minimumadó bevezetésével -, az árnyék-miniszterelnök szerint az Orbán-rendszer inkább kiszolgálja, sőt erősíti a tőke uralmát.

„A magyar miniszterelnök nem problémát, hanem lehetőséget látott a multik hatalmában, és „a segítségükkel felépítette a saját, hűséges milliárdos elitjét” – tette hozzá Dobrev Klára, aki szerint Orbán a nagyvállalatokkal karöltve elvette a vagyont az emberektől, és odaadta a milliárdos barátainak.

„Az állam nem milliárdosoké, de még csak nem is a kormányé, az állam 10 millió magyar emberé” – mondta az árnyék-miniszterelnök, aki szerint az Árnyékkormány szociáldemokrata ajánlatának egyik célja, hogy újjá szervezzék az államot úgy, hogy minden magyar érdekeit szolgálja. Ez az állam, ez a haza vigyáz az emberekre, és az ő érdekeiket szolgálja, nem a milliárdos elitét. Orbán állama azonban ehelyett kivonult a legfontosabb területekről: az oktatásból, a szociális ellátásból és az egészségügyből. 

„A szociáldemokrata államában a befizetett adóért tisztességes szolgáltatást kapnak az emberek, jól működő iskolákat, rendelőintézeteket és hivatalokat. A szociáldemokraták államának kötelessége, hogy számonkérhető, kikényszeríthető, jó minőségű és mindenhol azonos minőségben szolgáltató államot biztosítson az állampolgároknak” – fogalmazott Dobrev Klára.

Az árnyék-miniszterelnök szerint éppen ezért a kormányváltás után át kell alakítani az egészségügy finanszírozását, valamint az európai átlagnál több pénzt kell költeni a következő években az oktatásra. „A mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú oktatást alkotmányos joggá fogjuk emelni, a magyar államnak alkotmányos kötelezettsége, hogy minden magyar gyereknek azonos színvonalú, magas színvonalú, ingyenes oktatást biztosítson” – tette hozzá.

Dobrev Klára szerint a szociáldemokrata fordulat része lesz az Orbán-rendszer „perverz és abszurd adórendszerének” átalakítása. Ebben a rendszerben a közterhek nagy részét az emberek állják, a legkevesebb adót pedig a milliárdosok, a nagyvállalatok fizetik be az államnak. „Orbán adóparadicsomot csinált az országból, mert a multik segítik hatalomban tartani” – mondta az árnyék-miniszterelnök, aki szerint a kormányváltás után véget vetnek a milliárdos elit, a nagytőke kiszolgálásának.

A szociáldemokraták a dolgozók oldalán állnak a vállalatokkal szemben, ezért Dobrev Klára szerint a kormányváltás után be fogják vezetni az európai minimálbért és támogatni fogják a szakszervezeteket, hogy érdemi bértárgyalások legyenek Magyarországon a munkáltatók és a munkavállalók között. Ezen felül csak olyan vállalatok magyarországi beruházásait támogatnák a kormányváltás után, amelyek tisztességes béreket fizetnek a dolgozóknak. „A tisztességes jövedelem annak záloga, hogy a munkavállaló nem alávetett és kiszolgáltatott a tőkével szemben” – tette hozzá.

„A nyugdíjas nem kolonc, nem feleslegessé vált ember, a nyugdíjas példakép” – tért rá a nyugdíjak kérdésére Dobrev Klára. Az árnyék-miniszterelnök szerint az Orbán-rendszer „könyöradományként” tekint a nyugdíjakra, pedig az értékálló, tisztességes nyugdíj mindenkinek jár, aki végig dolgozta az életét. Ezért a kormányváltás után a szociáldemokrata kormány alkotmányos joggá tenné a nyugdíjat, valamint bevezetnék a svájci indexálást. Azaz a magyar nyugdíjakat együtt kellene emelni az országban megtermelt átlagjövedelmekkel, jelenleg ugyanis a nyugdíjak messze elmaradtak a fizetésektől.

„Visszavisszük Magyarországot Európa centrumába, mert a hazánk helye a jövendő Európai Egyesült Államok közepén van” – zárta gondolatait Dobrev Klára.

CSATLAKOZZ ÉS VIDD SIKERRE TE IS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK PROGRAMJÁT!

Feliratkozás az Árnyékkormány hírlevelére