Keresés
Logo

Hírek

Dobrev Klára Szegeden mutatta meg, hogyan fogunk véget vetni az orbáni inflációnak! 2023.05.20

Dobrev Klára péntek délután Szegeden tartott teltházas előadást. Ahogy az árnyék-miniszterelnök fogalmazott, egyre többen vannak azok, akik megértették, hogy a mostani kormány a felelős a válságért, és egyre többen vannak, akik ismét büszkék akarnak lenni a hazájukra.

Büszkék akarnak lenni, de nem tudnak büszkék lenni egy olyan országra, ahol száguld az orbáni infláció, ahol az emberek nem tudnak egy kefirt megvenni, vagy ahol a nyugdíjasok napközben is kabátban ülnek otthon, csak ne kelljen fűteni – vélte.

„Ha külföldön meghallják a magyar szót, akkor ma már nem Puskás és nem Rubik Ernő neve ugrik be, hanem Orbáné.” – mondta Dobrev Klára. Úgy fogalmazott, hogy a korábbi régi irigység a múlté, a szomszédaink már szánalommal néznek ránk. Most már nekik van okuk büszkének lenni, mert „akármit nézünk, ők állnak jobban”. Emelkednek a fizetések, bevezették vagy úton vannak az euró bevezetése felé és az oktatás és egészségügy is fejlődik. 

„Szomszédjaink nem csupán a múltjukra, hanem a jelenükre is büszkék lehetnek.” – jelentette ki.

Mindezt Dobrev Klára szerint az Orbán-rendszernek köszönhetjük. A magyarok évente 40 milliárd forint adót fizetnek, de ennek a pénznek sehol sem látjuk nyomát: minden Orbán zsebébe vándorolt. Mára a magyar fizetések az utolsó előtti helyre szorultak vissza az egész Európai Unióban, és a történelmünk során először Románia is lehagyott bennünket.

Az adófizetők mellett az Európai Unió is öntötte a pénzt Magyarországba. Ebből a pénzből bevezethettük volna az eurót, tisztességek fizetéseket adhattak volna, megszűnnének a várólisták és szigetelt panelházakban élnének az emberek, sorolta az árnyék-miniszterelnök.

Európai jólét helyett Dobrev Klára szerint orbáni inflációt és reménytelenséget kaptunk a nyakunkba. Az okokat is megmagyarázta: az orbáni inflációról nem a háború, hanem a világ legmagasabb áfája, az euró nem bevezetése és az elhibázott gazdaságpolitika tehet.

Az Árnyékkormány éppen ezért azt követeli a kormánytól, hogy az élelmiszerek ÁFÁ-ja csökkenjen nullára. Ez óriási segítség jelenteni magyarok millióinak, hiszen ezzel akár 20-25%-kal is csökkenének az árak.

A politikus elmondta, hogy eközben a fizetésekkel is nagy baj van, mert amíg inflációban mi vagyunk a legeslegelsők Európában, addig fizetésekben mi vagyunk a sereghajtók.

Ha van szegénységi bizonyítványa az elmúlt 12 évnek, akkor az az, hogy a magyar fizetések nemhogy nem zárkóztak fel az európai fizetésekhez, hanem sokkal inkább nőtt a lemaradás.” – jelentette ki.

Mindez Orbán Viktornak köszönhető, ez nem a magyar balsors eredménye. Dobrev Klára kifejtette, hogy Orbán a gazdaságpolitikáját a rosszul fizetett munkaerőre építette fel, ahogy azt hallhatjuk is tőle nap mint nap. Elmondása szerint ezért küzdött a DK az európai minimálbér bevezetéséért, hogy végre ne az Orbán-kormányon múljon, mennyi pénzt keresnek a magyarok.

De nem csak a fizetésekkel van gond, mivel a nyugdíjasok helyzete sem felhőtlen Dobrev szerint. 2008-hoz képest az átlagos nyugdíjak értéke 21%-kal csökkent Orbán döntései miatt.

„Mert az európai jólét azt jelenti, hogy egy ledolgozott élet után jár a tisztességes nyugdíj. Hogy nem kell kuporgatni, meg lehet venni a jobb gyógyszert. Ha megkíván valamit a boltban azt megveheti, megfőzheti magának. Hogy nem kell azon gondolkodni, hogyan hívom meg a családot vasárnapi ebédre, vagy hogyan veszek ajándékot az unokámnak.” – mondta. 

Ahogy a nyugdíjasokon, úgy spórolnak a gyerekeken is, vélte az árnyék-miniszterelnök. 2010 óta Orbán családbarát kormánya a felére csökkentette a családtámogatásokat, és ma ebben a tekintetben is Európa sereghajtói vagyunk. Az egészségügy, az oktatás, mind Orbán Viktor áldozatául esett. A mentő nem jön ki időben, nálunk halnak meg a legtöbben rákban, az iskolákban az összeszerelő üzemekbe képzelnek segédmunkásokat.

„Amikor a szemünk láttára ők mérgezik a nemzet jövőjét? Meddig tűri ezt Magyarország? Mert, ha nem tűri, választhat mást.” – tette fel a kérdést Dobrev Klára.

Az árnyék-miniszterelnök szerint a napnál is világosabb, hogy jól szervezett, zsarnok rablóbanda tartja fogságban Magyarországot, akiknek csak az a céljuk, hogy minél több pénzt kiszipolyozzanak az emberekből. Hozzátette: ennek nem kéne így lennie, nincsen megírva, hogy a magyaroknak folyamatosan csak lefelé vezet az út. 

Elmondta, hogy azért állították fel az Árnyékkormányt, hogy megmutassák, lehet az európai Magyarország érdekében kormányozni, és képesek is rá, hogy megvalósítsák az európai jólétet.

„Önök azért vannak ma itt, hogy megüzenjék, hangosan, hogy az egész ország hallja: van remény, van európai jövője a csongrádiaknak, van európai jövője Magyaroroszágnak!” – mondta Dobrev Klára.

Kijelentette, nincs idő már várni, hiszen évente 30 ezer ember hal meg az egészségügy rettenetes állapota miatt, a nyugdíj nem elég az alapvető élelmiszerekre, és egyre több fiatalos hagyja itt az országot. 

„Nekem pedig az a feladatom, hogy elhozzam a reményt a félresöpört millióknak. Feladatom, hogy visszaadjam Magyarország hitét. Feladatom, hogy bebizonyítsam Nektek: Lehetünk még európai Magyarország és élhetünk még európai jólétben.” – ígérte meg, hiába is tiltakozik ez ellen Orbán.

„Itt maradunk, mi ugyanis szeretjük hazánkat, ezért mi itt maradunk Európában! Ez a mi nagy közös dolgunk! Ezért a célért pedig, ha kell, megküzdünk akár az ördöggel is. Hát még az Orbán-rendszerrel!” – zárta a beszédet Dobrev Klára.

CSATLAKOZZ ÉS VIDD SIKERRE TE IS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK PROGRAMJÁT!

Feliratkozás az Árnyékkormány hírlevelére