Keresés
Logo

az Árnyékkormány szóvivője

Kálmán Olga az Árnyékkormány szóvivője
az Árnyékkormány szóvivője

Kálmán Olga

Dobrev Klára, az Árnyékkormány miniszterelnöke bemutatta árnyékkormánya tagjait  2022.09.19 Molnár Csaba és Kálmán Olga az első árnyékkormány-ülést követően megtartotta az első Árnyékkormányinfót 2022.09.26 Az Árnyékkormány reagálása a miniszterelnökre: Orbán Viktor és az elmúlt 12 év a hétszeres gázáremelés felelőse 2022.09.30 A kormány ugyan nem, de az Árnyékkormány asztalhoz ült a legnagyobb magyar pedagógusszervezetekkel 2022.10.07 Árnyékkormányinfó – Az árnyék-kancelláriaminiszter beszámol a szakmai egyeztetések eredményeiről  2022.10.11 Kálmán Olga: Összeférhetetlenség a jegybanknál? – Az MNB jegybanki alapkamat alapján számolt dolgozói hiteleket adott a Monetáris Tanács tagjainak, miközben éppen ők felelnek az alapkamat szi 2022.10.17 Kálmán Olga: A kormány mentesítette a 18 fokos szabály alól a sportközpontokat, miközben az iskolákban marad a hideg 2022.10.28 Kálmán Olga: Amíg Orbánék a rezsiválságon is gazdagodnak, addig a DK rezsimentő alapot hozott létre 2022.11.02 Árnyékkormány: Még egy hete sem indult el, már több mint 15 millió forint van a Rezsimentő Alapban 2022.11.04 Kálmán Olga: Fél év alatt 48 százalékkal drágult egy kisebb bevásárlás ára – Az Árnyékkormány szerint a boltok pénztárainál kapott blokkok bizonyítják az orbáni inflációt 2022.11.28 Árnyékkormány: A Fidesz kimentette Pintér Sándort az Országgyűlés Kulturális Bizottsága elől, nem kell magyarázatot adnia a tanárok elleni bosszúhadjáratra 2022.12.05 Kálmán Olga: Amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, addig tovább fog drágulni az élet és a bevásárlás 2022.12.15 Árnyékkormány: Mintegy 20 millió forintból 500 családnak segítettünk a Rezsimentő Alapból 2022.12.23 Kálmán Olga: Az eddig megépített autópályákból nyerészkedik a NER-elit, az újonnan épülőkből pedig kilopják azt, amit csak tudnak 2023.01.22 Kálmán Olga: Amikor tankolunk, nem a benzin és a gázolaj kerül nekünk ennyibe, hanem az Orbán-kormány 2023.01.26 Kálmán Olga: Kik azok a további kormánytagok és fideszes képviselők, akik még érintettek a Völner-ügyben? 2023.02.02 Kálmán Olga: Felfalja a fizetéseket a gyorsuló orbáni infláció, így egyre távolabb kerülünk az európai jóléttől 2023.02.23 Kálmán Olga: A német benzinárak visszaesése a háború előtti szintre újabb bizonyíték az orbáni inflációra 2023.02.24 Kálmán Olga: Semmivel sem támogatta a magyar embereket az Orbán-kormány az inflációval szemben 2023.03.07 Kálmán Olga: A gépkocsiátírás összeomlása bizonyítja, hogy az Orbán-kormány képtelen működtetni Magyarországot 2023.03.14 Kálmán Olga: A túlárazott, használhatatlan kínai lélegeztetőgépeket küldte az Orbán-kormány a török földrengés helyszínére? 2023.03.14 Kálmán Olga: Az orbáni egészségügy miatt élünk 8 évvel kevesebbet, mint egy átlagos európai polgár 2023.03.17 Kálmán Olga: Azonnali intézkedésekkel kell megállítani az orbáni inflációt!  2023.03.20 Árnyékkormány: Az EU-s források folyósításának aktuális állásáról, a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér tervezett állami felvásárlásáról és a pedagógusok közalkalmazotti státuszának kormányzat 2023.03.28 Kálmán Olga: Azonnal csökkenteni kell az alapélelmiszerek áfáját! 2023.04.13 Árnyékkormányinfó: 13 intézkedésből álló cselekvési tervvel lehetne csökkenteni az orbáni inflációt és hatásait 2023.04.24 Kálmán Olga: Újabb kutatás bizonyítja, hogy amíg Orbán marad, marad az orbáni infláció is 2023.05.22 Kálmán Olga: Minden balatoni településen legyen szabadstrand, hogy az orbáni infláció ne vegye el a balatoni nyaralásokat az emberektől 2023.05.23 Árnyékkormány: Megbukott az Orbán-kormány újabb hazugsága az uniós pénzekről 2023.05.25 Kálmán Olga: Orbán Putyin-pártisága miatt jelentősen fog növekedni az üzemanyagok ára  2023.06.01 Kálmán Olga: Minden Balaton-parti településen garantálni kell egy  ingyenes szabadstrandot! 2023.06.03 Kálmán Olga: Közérdekű adatigényléssel derítjük ki, hogy kik és milyen indoklással osztották ki a színházi támogatásokat, amelyekből kihagyták a független társulatokat 2023.06.09 Kálmán Olga: A gáz világpiaci árának csökkenésével a rezsiemelés már csak arra jó, hogy Orbán Viktor még több pénzt facsarjon ki a magyarokból 2023.07.17 Új miniszterekkel bővült az Árnyékkormány - A napelemesek éves szaldójával és a vendégmunkásokkal is foglalkozott a frissen átalakított Árnyékkormány 2023.09.08 Kálmán Olga: Zuhan a forint az újabb megszorítás hírére – Az Árnyékkormány szerint a megszorító politika csak tetézi a bajt 2023.09.21 Ezeken a helyszíneken mutatja be Dobrev Klára az Árnyékkormány programját! 2023.09.28 Kálmán Olga: Friss kutatás! A magyarok több mint felének egy hónapra elegendő megtakarítása sincs 2023.10.10 Kálmán Olga: Ezért van szükség szociáldemokrata fordulatra – A magyaroknak megszorítások, Orbán barátainak fél milliárdnyi támogatás jut a Szerencsejáték Zrt.-től 2023.10.12 Kálmán Olga: Rosszabbul élünk, mint egy éve - Az Árnyékkormány javaslatai 2023.10.19 A rezsin keresett kormányzati extraprofitról, az otthonápolók leendő önkormányzati támogatásáról és a vendégmunkásokról szólt a 13. Árnyékkormányinfó 2023.10.24 Továbbra is Európa-rekorder az orbáni infláció 2023.11.10 A szociáldemokrata fordulatra szánt 2000 milliárdos programról és az uniós pénzek hazahozatalára vállalat garanciáról szólt a 14. Árnyékkormányinfó 2023.11.15 Kálmán Olga: Brutálisan emelkednek az útdíjak január elsejétől, Orbán újabb megszorításai a nagyvállalatok érdekeit szolgálják 2023.12.14 Kálmán Olga: Ez a tíz legnagyobb orbáni megszorítás 2023-ban - Az újabb sarcokat az Árnyékkormány szociáldemokrata fordulata állítja meg 2023.12.20 Kálmán Olga: Az Árnyékkormány bér- és nyugdíjemeléseket akar újabb sarcok helyett 2024.01.04 A pedagógus-béremelés körüli kormányzati trükközésről, az európai minimálbér-szabályozásról és a költségvetés összeomlásáról szólt a 16. Árnyékkormányinfó 2024.01.23 Kálmán Olga: Az Országgyűlés azonnal ratifikálja Svédország NATO-tagságát! 2024.01.25 Kálmán Olga: Levélben fordult a pápához a DK a bicskei pedofilsegítő ügyében 2024.02.04 A DK méltatlansági eljárást kezdeményez Novák Katalin köztársasági elnök ellen 2024.02.05 Kálmán Olga átadta a DK Ferenc pápához írt levelét a vatikáni nagykövetnek 2024.02.08 Kálmán Olga: A DK közérdekű adatigénylést nyújt be és perel, hogy adják ki a pedofilüggyel kapcsolatos összes iratot! 2024.02.15 Kálmán Olga: Pert nyertünk az MTVA ellen a propagandisták fizetése ügyében a Kúrián is 2024.04.11


CSATLAKOZZ ÉS VIDD SIKERRE TE IS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK PROGRAMJÁT!

Feliratkozás az Árnyékkormány hírlevelére