Keresés
Logo

Hírek

Az Árnyékkormány munkája véget ért 2024.06.13

Az Árnyékkormány munkája véget ért

 

Azért hoztuk létre a magyar történelem első valódi árnyékkormányát, hogy megmutassuk: csak egy kormányzóképes erő, és egy karakteres, szociáldemokrata program képes kihúzni Magyarországot abból a válságból, amelybe az Orbán-rendszer taszította. Ennek a programnak a kidolgozásáról szólt az Árnyékkormány munkája 2022 szeptembere óta, ezért dolgoztunk együtt több mint ezer szakértővel, és ezért jártuk az országot, hogy megmutassuk: van kiút a jelenlegi helyzetből. A 2024-es EP-választás eredményének tükrében, valamint a szociáldemokrata fordulat programjának elkészülte miatt az Árnyékkormány munkája az eddig formájában véget ért.

Tesszük tovább a dolgunk, maradunk, akik voltunk öt napja, öt hónapja, vagy épp öt éve, elkötelezett szociáldemokraták, európai magyarok. De azért, hogy az a baloldali politika, az a szakpolitikai alternatíva, amit mi képviselünk, a mostaninál nagyobb támogatottságot élvezzen új megoldásokat, új eszközöket, új utakat kell keresnünk.

Mindenkinek köszönjük, aki részese volt vagy figyelemmel követte Magyarország első valódi árnyékkormányának munkáját!

 

CSATLAKOZZ ÉS VIDD SIKERRE TE IS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK PROGRAMJÁT!

Feliratkozás az Árnyékkormány hírlevelére