Keresés
Logo

Hírek

Dr. Dávid Ferenc: Hallgass az eszedre! 2024.04.02

Dr. Dávid Ferenc: Hallgass az eszedre!

 

Gondolom sokat olvasták, hogy Bencsik András (a Demokrata főszerkesztője) kemény kritikával illette a Rákay Philip (Kálmán) nevével fémjelzett „Most vagy soha!” című filmet. Nem láttam a műalkotást, így nem formálok véleményt róla. Viszont Bencsik András szigorú és elmarasztaló értékelése azért érdekes, mert ő és Rákay ugyanazt az urat, ugyanazt a rezsimet szolgálják, kirívóan elvtelenül. Csak néhány sor idézek Bencsik véleményéből: „Ami nem történt, és ami így nem is történhetett volna, avagy miért nem szabad dilettánsoknak mozifilmet készíteni, vagy ha mégis, miért kell azt ártatlan embereknek megnézniük. (…) Márpedig a Most vagy soha! című film minden vonatkozásban rossz lett, amit a rengeteg ráköltött pénz sem tesz elviselhetőbbé.” Erre aztán Rákay agyát elöntötte a vér: „Kétezer éves történet. Nagycsütörtökön és nagypénteken mindenkiről kiderül, kicsoda is valójában…”  A két szellemóriás tehát most egymással viaskodik, ami azért is bizarr, mert közismert, hogy mindketten ugyanazt a menüt fogyasztják: a Fidesz konyhájából kihajított húsos csontot. Nem éhező harcosok párbajoznak, hanem jóltáplált és jóllakott NER-kalandorok. A filmet majd megnézem a televízióban, hiszen az általános érdektelenség következtében hamarosan ott is le fogják vetíteni.

Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy más témában nyilvánított véleményt a „Kisbencsik” (Gábor), András testvére. Részletek facebook bejegyzéséből: „A Fidesz és a KDNP érdekel, tőlük várom, hogy megújuljanak. Mert eljött annak az ideje. Kevesebb indulat, kevesebb harc, kevesebb tánc a pénz körül, több szerénység, több lélek, és igen, több szeretet.” Ezek a mondatok nem egy filmmel való kritikát jeleznek, hanem a rezsimmel való elégedetlenséget. Nézzük csak!

  • „Kevesebb indulat” Kitől várja a visszafogottabb hangnemet Bencsik Gábor? A miniszterelnöktől, a külügyminisztertől, a Fidesz-frakcióvezetőjétől (Kocsis Máté) esetleg Bayer Zsolttól, talán bátyjától, Bencsik Andrástól? Ezek az emberek oly’ mértékben indulat-vezéreltek, hogy esély nincs a jövőben a mérsékeltebb hangnemre!
  • „Kevesebb harc” Az ország felcsúti hadvezére a Kossuth Rádióban minden pénteken csatározásra buzdít. Hol a svédekkel, hol a hollandokkal küzdünk, de tervben van Brüsszel elfoglalása is. Az ország fegyverkezik, miközben a kormányfő Sorossal és a nemzetközi, illetve a hazai baloldallal is viszálykodik. Nem kevesebb konfliktus lesz itt Bencsik úr, hanem sokkal több! Megvan erre a személyi garancia, konkrétan a magyar miniszterelnök és csahosai!
  • „Kevesebb tánc a pénz körül” A Rogán-csapat, a Nagy Márton vezette team, a Lázár által mozgatott vállalkozói csoport (építésügy) nem hagyja veszni a pénzt! Miután az eddig biztosnak tűnő központi költségvetési források apadóban vannak, még nagyobb verekedés lesz az állami pénzek megszerzéséért. Abszolút naivitás abban hinni, hogy az elkövetkező időszakban nem a pénz lesz a meghatározó a Fidesz-hez (és a kormányhoz) közeli üzleti körökben. Nem pénz körüli táncról van itt szó, hanem a koncért való küzdelemről.
  • „Több szerénység, több lélek, több szeretet” Személyesen ismerem Bencsik Gábort, és biztos vagyok benne, hogy nem gúnyolódik és nem is humorizál, amikor emberségben, empátiában és együttérzésben reménykedik. A tizennégy éve hatalmon lévő politikai közösség ezeket a kifejezéseket még csak hírből sem ismeri. A konfliktusok élessége pedig már önmagában is lehetetlenné teszi, hogy a közeli jövőben bármiféle pozitív elmozdulás legyen ezen a területen.  Ennek a változásnak az elmaradásáról elsődlegesen éppen a Fidesz-KDNP szövetség tehet. Marad tehát a pökhendiség (Lázár, Nagy, Szijjártó), marad a lélektelenség és az antiszociális megnyilvánulások tömege. Bencsik úr jóhiszeműsége és várakozása teljességgel illuzórikus, minden tekintetben alaptalan!

Bencsik Gábor zárómondatát is idézem: „Újra a szívemre hallgatva szeretnék rájuk szavazni.” (a Fideszre – D.F.)  Jó szándékkal és kellő tisztelettel javaslom: hallgasson inkább az eszére!

CSATLAKOZZ ÉS VIDD SIKERRE TE IS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK PROGRAMJÁT!

Feliratkozás az Árnyékkormány hírlevelére