Keresés
Logo

Hírek

Dr. Dávid Ferenc: Bér és sztrájk 2023.12.15

Dr. Dávid Ferenc: Bér és sztrájk

 

A béremelés igénye jogos, a 25 százalékos mértéke viszont teljesen irreális, eltúlzott. Senki, sehol nem tud ekkora bérfejlesztést végrehajtani nemhogy az állami, de még a magánszektorban sem. (...) A felelőtlenül viselkedő szakszervezettel a bíróságon folytatjuk, a felelős, többi két tucat szakszervezettel pedig a tárgyalóasztalnál. Ott állapodtunk meg 2023-ra vonatkozóan és ott fogunk megállapodásra jutni a 2024-es bérfejlesztést illetően is”. (Lázár János)

Ezekkel a mondatokkal reflektált a miniszter a korábban meghirdetett és a vasárnap, illetve hétfőn megtartott sztrájkra, amelynek szervezője/mozgatója a Volánbusz Zrt.-nél működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SzAKSz) volt. A dolgozók munkabeszüntetését az illetékes bíróság első fokon jogszerűnek ítélte, ezért is mert belevágni az akcióba a SzAKSz.

Megjegyzéseim:

    • Tisztában vagyok azzal, hogy a Volánbusz Zrt. (a MÁV-VOLÁN csoport tagjaként) állami érdekeltségű gazdasági társaság, ennek ellenére nem tartom szerencsésnek, hogy a tulajdonost képviselő szakminiszter azonnal – és nem előremutató jelleggel - beleszólt a vállalati bérvitába és a munkahelyi szintű konfliktusba.   A szakszervezet által kért bérfejlesztést kapásból irreálisnak és túlzottnak minősítette, holott illett volna tudnia, hogy ez egy kezdődő béralkufolyamat induló tétele. Majdnem biztos vagyok abban, hogy a szakszervezet el fog mozdulni a 25 százalékos értéktől, de ezt a magatartás- változást csak konzultációk és egyeztetések során lehet elérni. Nem a sajtóban kell pökhendi módon a számokról véleményt alkotni, hanem a zárt ajtók mögötti tárgyalásokon kell a munkáltatói álláspontot kialakítani. Lázár megfontolatlan fellépése nem segíti a konfliktus gyors lezárását, ellenkezőleg: a bírósággal való fenyegetés valósággal „olaj a tűzre”. 
    • Ismeretem szerint a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója Kruchina Vince. A közgazdász, energetikai szakközgazdász, szociológus végzettségű szakember a közlekedéspolitika, valamint a projektmenedzsment terén is jelentős hazai, illetve nemzetközi felsővezetői tapasztalatokkal rendelkezik. Az ő kiemelt feladata (és felelőssége) a vállalati integrációs folyamatok eredményes továbbvitele, egyúttal a több mint 18 ezer főt foglalkoztató társaság versenyképes üzemeltetése és a munkabéke fenntartása. Semmi szükség tehát a miniszter kotnyeleskedésére.

 

  • Kedden közleményt adott ki a MÁV-VOLÁN-csoport, amelyben a MÁV Zrt vezérigazgatója (Pfafféri Zoltán) ismertette a munkáltatói/tulajdonosi álláspontot: „A SzAKSz által megfogalmazott 25%-os bérkövetelés nem összeilleszthető a cégcsoport, illetve a nemzeti költségvetés lehetőségeivel, annak vitatott jogszerűsége és időzítése pedig aláásta a kölcsönös bizalmat, amely nélkülözhetetlen a 2024-es bérmegállapodás megkötéséhez.” Pfafféri úr részt vett a MÁV-VOLÁN-csoportnál működő reprezentatív szakszervezetek és a munkáltató képviselőit tömörítő Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CsÉT), december 12-i, keddi ülésén. Az MTI tudósítása szerint a MÁV-VOLÁN-csoport vezetője kifejtette: nem rendelkezik tulajdonosi mandátummal arra, hogy bérajánlatot tegyen, ugyanakkor hozzátette, hogy 2024. január 16-án folytatni kívánják a bértárgyalásokat, így minden feltétel adott ahhoz, hogy – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – még az esztendő legelején megszülethessen a 2024-re vonatkozó bérmegállapodás is. Ugyan munkáltatói ajánlat még nincs, de mindenképpen előrelépés, hogy már nem a miniszter „üzenget”, hanem az állami cégcsoport első embere tárgyal a munkavállalói érdekképviseletekkel. A január 16-i tárgyalási forduló nekem távolinak tűnik; egyáltalán nem biztos, hogy az elkeseredett munkavállalók türelme addig kitart.

 

Természetesen nem tudható, hogy ez a konfliktus milyen eszközök bevetése árán és milyen eredménnyel fog megoldódni. Több évtizedes bértárgyalási tapasztalatom alapján merem mondani, hogy a méltányos megállapodás megkötéséhez a felkészült tárgyaló felek (munkáltatói és munkavállalói képviselők) higgadt magatartása szükséges. Fontos, hogy a munkáltató valóban megértse a dolgozókat feszítő gondokat és bérigényeket, de az is elengedhetetlen feltétel, hogy munkavállalók delegáltjai tisztában legyenek a vállalat teherviselő képességével. Egymás sértegetése, a másik fél jószándékának és legitimitásának megkérdőjelezése, valamint ugyanazon érvek unos-untalan szajkózása biztosan nem vezet eredményre. Tehát tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni és közben azon is gondolkodni, hogy melyik lehet az a kialkudott érték, amely a munkavállalók számára még elfogadható és amelyet a munkáltató is képes kifizetni!  

 

CSATLAKOZZ ÉS VIDD SIKERRE TE IS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK PROGRAMJÁT!

Feliratkozás az Árnyékkormány hírlevelére