Keresés
Logo

Hírek

Gy. Németh Erzsébet: A DK az Európai Bizottsághoz fordul, mert a kormány az iváncsai akkugyár vendégmunkásainak adta a beteg gyerekeknek felújított agárdi hotelt 2023.07.18

Gy. Németh Erzsébet: A DK az Európai Bizottsághoz fordul, mert a kormány az iváncsai akkugyár vendégmunkásainak adta a beteg gyerekeknek felújított agárdi hotelt

 

A kormány 2,5 milliárd forint uniós támogatásból újította fel a Velencei-tavi Vízi Sportiskola agárdi telephelyét, ahol többek között a Pedagógia Szakszolgálat és Korai Fejlesztő Központ is működik. Mivel évek óta súlyos izomsorvadással élő gyerekek táboroztak itt nyaranta, a beruházás során a hotelt is felújították és akadálymentesítették. A hírek szerint azonban mostantól az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai laknak itt.

Az Árnyékkormány szerint csak egy minden emberi mivoltát levetkőzött rendszer képes arra, hogy beteg gyerekeket verjen át és vegye el tőlük a nyarat, valamint a fejlődés lehetőségét. Az Árnyékkormány kérésére a Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul az ügyben, mert nem fogjuk tétlenül nézni, hogy az Orbán-kormány izomsorvadásban szenvedő gyerekeket árul el és teszi ki őket a nyári táborukból. Ez a gonoszság diadala az emberség felett, amiből a kormányváltás jelenti az egyetlen kiutat. Magyarország jobb hely ennél, a magyarok pedig jobb emberek ennél, ezért az Árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után leszámoljon ezzel a morális válsággal és visszaadja a beteg gyerekeknek a nyári táborukat.

CSATLAKOZZ ÉS VIDD SIKERRE TE IS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK PROGRAMJÁT!

Feliratkozás az Árnyékkormány hírlevelére