Keresés
Logo

Hírek

Kálmán Olga: Közérdekű adatigényléssel derítjük ki, hogy kik és milyen indoklással osztották ki a színházi támogatásokat, amelyekből kihagyták a független társulatokat 2023.06.09

Kálmán Olga: Közérdekű adatigényléssel derítjük ki, hogy kik és milyen indoklással osztották ki a színházi támogatásokat, amelyekből kihagyták a független társulatokat

 

Szinte semmit sem kaptak a független színházak és társulatok, köztük a folyamatosan telt ház előtt játszó Pintér Béla társulata sem a Kulturális és Innovációs Minisztérium 6 milliárd forintos színházi támogatási keretéből, amelyből viszont bőven jutott az Orbán-kormányhoz hűséges színházi vezetőknek.

A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylést nyújt be, hogy kiderüljön, kik és milyen indokok alapján osztották szét a magyar adófizetők pénzéből a színházaknak járó támogatásokat, mert az Orbán-kormány a pályázatok elbírálásánál nyíltan diszkriminálta a független színházakat és társulatokat. Ezen felül kezdeményezzük az Országgyűlés Kulturális Bizottságának összehívását is, mert ki kell vizsgálni a kulturális támogatások kiosztásának torz, politikailag elfogult gyakorlatát. A támogatások megvonásával Orbán Viktor újabb ütést mért az orbáni inflációtól és a rezsiemeléstől is szenvedő független színházakra, amelyek a magyar kultúra fontos oszlopai, a szabadság szellemének menedékei. Amíg Orbán Viktor marad, addig a szabad magyar kultúra lassú halálra van ítélve. A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szerint azonban közérdek a független színházak és társulatok fenntartása, ezért kiáll azok állami támogatása mellett.

CSATLAKOZZ ÉS VIDD SIKERRE TE IS A SZOCIÁLDEMOKRATÁK PROGRAMJÁT!

Feliratkozás az Árnyékkormány hírlevelére