Hírek

Fejre állt a munkaerőpiac, az nem normális, hogy egy zsebkendőnyi országban ilyen bérkülönbségek vannak – így reagált Dávid Ferenc közgazdász, a DK országgyűlési képviselője, az árnyékkormány gazdasági minisztere arra, hogy a havi nettó átlagkereset a legjobban teljesítő főváros és a legrosszabb helyzetben lévő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között csaknem kétszeres.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének korábbi főtitkára szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez a különbség élethosszig megmarad, hiszen a fizetés a nyugdíjakra is kihat.

A Központi Statisztikai Hivatal nemrég közölte: Budapesten 2022 első három negyedévében 413 351 forint volt kedvezmények nélkül a havi nettó átlagkereset, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig csak 238 420 forint. A szabolcsi nettó bérek a 334 920 forintos országos átlagtól is elmaradnak, csaknem 100 000 forinttal. Dávid Ferenc felhívta a figyelmet, hogy a KSH csak a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásokat, a teljes körű költségvetést, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteket vette figyelembe, a képet tovább rontaná, ha a mikrovállalkozások béradatai is szerepelnének a mérésben.Úgy fogalmazott: 12 év fideszes kormányzás után drámai a helyzet. A 10-15 százalékos különbség még elfogadható lenne, hiszen a piaci árak, az egészségügyi ellátás és sok más tényező alakíthat ennyit a béreken. „De ekkora eltérés már abban az esetben is zavaró lenne, ha a szabolcsi átlagkereset kényelmes és biztonságos megélhetést garantálna. Ám úgy, hogy ott csak nélkülözni, szűkölködni lehet a fizetésből, különösen elfogadhatatlanná teszi azt a tényt, hogy 200 kilométerrel odébb kétszer annyit keresnek a dolgozók.”

Dávid Ferenc szerint több okot lehet felsorolni, ami a mostani helyzetig vezetett.Az egyik, hogy egyre inkább a kvalifikált dolgozókra van szüksége a munkaerőpiacnak, ez igaz a szolgáltatásra, az iparra, a pénzügyi és még több más szektorra egyaránt. Aki ennek a feltételnek megfelel, nagyvárosban, elsősorban Budapesten dolgozik. „A fővárosnak eleve van egy hatalmas előnye, hiszen akik ott születtek és nőttek fel, jó eséllyel ott is kamatoztatják a tudásukat” – mondta. Azok a vidéki fiatalok is így tesznek, akik bár nem ott születtek, de Budapesten tanultak. Ők sem szívesen mennek haza. „Nem tudom szebben mondani, képzettségi fölényben van a főváros.” Láncszerűen kapcsolódik ehhez a tényhez az, hogy az ország GDP-jének csaknem 40 százaléka a fővárosban termelődik. „De említhetném Győrt és Székesfehérvárt is. Ott, ahol nem összeszerelő üzemek, hanem komolyabb értéket előállító ipari parkok, beruházások voltak és vannak, mindenképpen jobb átlagfizetésre számíthatnak a dolgozók. Emellett az ilyen cégeknél megjelennek a kvalifikált külföldi alkalmazottak is, akiknek a bérigénye a magyar dolgozókét is felfelé húzza. Sok esetben a cég vezetői is külföldről érkeztek, az itthoninál jóval magasabb átlagfizetéssel.” Mivel tanultak, képzettek ezek az emberek, a munkajogi kérdésekben is jártasabbak. Emellett a cégeknek érdekük is jó feltételeket biztosítani számukra, hiszen a konkurencia bármikor elviheti az értékes munkaerőt. Vagyis a dolgozók érdekérvényesítése lényegesen erősebb és eredményesebb, mint egy járási székhelyen vagy egy nagyközségben lévő mikro- vagy kisvállalkozásnál.

Versenyhelyzet a kis vidéki cégeknél nincs is. „A kistelepülésekről elköltöznek a tehetséges, tanult fiatalok Budapestre, Győrbe, és sokan közülük Hegyeshalomnál el is hagyják az országot. Akik pedig maradnak, alacsonyan képzett, fizikailag és mentálisan kevésbé erős munkavállalók.” Borsod, Szabolcs, Nógrád, Heves, Hajdú, Békés és Baranya jelentős része munkaerőpiaci szempontból depressziós terület. A munkavállalókat itt csak egy intézmény védi, és az a minimálbér – mondta. Szinte egészen biztos, hogy egy alul- vagy közepesen képzett szabolcsi, borsodi vagy nógrádi alkalmazott nem tud magasabb fizetést kiharcolni magának. Ki és miért ajánlana neki többet? Tudja róla a munkáltatója, hogy nem beszél nyelvet, esetleg nincs is szakmája, és ha ő elbocsátja, nincs hova mennie, vagy a másik helyi cégnél se kapna magasabb fizetést.” Van még egy tényező, ami nagyon erősen röghöz köti a szegényebb régióban élőket, ez pedig a lakhatás – hívta fel a figyelmet a szakértő. „Egy jó fizetés reményében sem tud elmenni a dolgozó Ózdról Győrbe, hiszen az ózdi házáért annyi pénzt sem kap, amennyiből Győrben egy kis garzont vehetne.”

Tovább is van, mondjam még? – folytatta Dávid Ferenc. Erősen rontja a szegényebb megyékben élők béralku-pozícióját, hogy rájuk engedik a keletről érkező vendégmunkásokat. Távol-Keletről olyanok jönnek dolgozni, akik nem beszélik a magyar nyelvet, a munkaszerződést sem tudják elolvasni, így aztán kérdéseik, kifogásaik sincsenek. „Gondoljunk bele: azt mondja a magyar munkás a munkaadójának Nyírbátorban, hogy nem szeretne péntek délután vagy hétvégén dolgozni, mert a gyerekével kell tanulnia. Erre a főnök azt válaszolja, hogy semmi gond. Maradjon otthon, majd szól a munkásszálláson egy egyedülálló és vitatkozni nem tudó, nem merő vietnaminak, hogy álljon be ő.”

Dávid Ferenc szerint viszont a másik oldal, vagyis a munkáltatók szempontjait sem szabad figyelmen kívül hagyni. „Aki egy északkelet-magyarországi faluban boltos, kocsmáros vagy szolgáltató, nincs könnyű helyzetben. Ha a vásárlói közül szinte mindenki közmunkás, minimálbéres vagy nyugdíjas, akkor ő az alkalmazottainak nem tud versenyképes fizetést adni. Hiába emeltetik meg vele központilag a minimálbért, neki attól nem lesz jobb a forgalma, csak a kiadása nő.” Szerinte a kis cégek, üzemek vezetői sincsenek könnyű helyzetben, bár ahol hivatalosan mindenki minimálbért kap, az gyanúra ad okot. A kialakult helyzetben az állam felelőssége mindenképpen számonkérhető – mondta. A 2010-es évek előtt volt két nagyon komoly ellen­őrző hatóság: külön a munkavédelemnek és külön a munkaügynek. Az állam fel akarta számolni a fekete­foglalkoztatást. Megbüntették, aki nem a valós bért jelentette be, aki nem fizetett túlórát, vagy kismamát alkalmazott éjszakai műszakban. Ám az állami munkaügyi felügyelőség 2010 után megszűnt. A kormányhivatalokhoz lett delegálva, egy-két emberrel. „Kérdezem én: ők hogyan csípik el a feketén foglalkoztatókat, a munkavállalók kizsákmányolóit? Tudjuk, hogy a mezőgazdaság, az építőipar és a vendéglátás a legfertőzöttebb területek. De apparátus és szakemberek nélkül esély nincs ennek felszámolására. Senki nem védi a dolgozókat.” De nincs jobb helyzetben az az 1 millió ember sem, aki az állam alkalmazottja – mondta. Nekik ugyan állandóan életpályát, kiszámítható jövőt ígér a kormány, amit aztán nem tart be. Ha nagy az elégedetlenség és tüzet kell oltani, akkor az állam mint munkáltató odalök a pedagógusoknak, ápolóknak, rendőröknek egy kis pénzt, de érdemi előrelépés nincs. Kijelentette: elkeserítő a hazai munkavállalók kiszolgáltatottsága, védtelensége.

Hasonló állásponton van a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója is. Molnár László arról is beszélt, hogy Szabolcsban a valós munkanélküliségi ráta jóval magasabb, mint az ország bármely más területén. Azért hangsúlyozza a „valós” szó fontosságát, mert a regisztráltak sokkal kevesebben vannak. (A nyilvántartásban 3 hónapig szerepel az álláskereső, a járadék is csak ennyi ideig jár. – A szerk.) „Ha kevés a munkalehetőség, a gazdálkodók le tudják nyomni a béreket. Mindig találnak olyan munkavállalót, aki alacsonyabb bérért is hajlandó elvállalni a fel­adatot.” A másik ok a gazdaság szerkezetéből adódik – mondta. A fővárosban és a nyugat-magyarországi megyékben jelentős az ipar szerepe, az iparban pedig meghatározó a multik ereje. Egy multinál pedig magasabbak a bérek, mint a kis cégeknél. Egy nagyvállalatnál vélhetően több a külföldi munkavállaló, akik mindenképpen fölfelé húzzák a kereseteket – magyarázta. „Vannak olyan iparvállalatok, ahol 20-30 százalék a külföldi munkavállalók aránya, jellemzően a menedzsment is közéjük tartozik, ők nyugat-európai bért kapnak. Ez pedig rendkívüli mértékben felhúzza a átlagbért is.”

A harmadik ok az iskolaszerkezet problémája – folytatta Molnár László. A felsőfokú végzettségűek jellemzően a megyei jogú városokban élnek, főként Budapesten. A budapesti, viszonylag magas átlagbér tulajdonképpen a diplomás bérek előnyét mutatja a szakmunkásfizetésekkel szemben. Például Szabolcsban kevés a diplomás, aki mégis ott marad, jellemzően állami alkalmazottként dolgozik iskolában, szociális munkásként, vagy kórházban. Az alacsonyabb iskolai végzettségűek pedig nehezen találnak munkát. A mezőgazdaságban leépültek a munkahelyek, megszűntek a tsz-ek, magánvállalkozások lettek helyettük. Ezek már jóval kevesebb alkalmazottal működnek, és azt is inkább családon belül oldják meg. Gépesítenek, kétkezi munkásra már alig van szükség. Pedig Szabolcsban és más, alacsony átlagkeresetű megyékben éppen belőlük van sok. Nem véletlen, hogy amikor a fővárosban építőipari konjunktúra volt, Szabolcsból, Borsodból, Hevesből hozták buszokkal az embereket árkot ásni vagy más nehéz fizikai munkára. Ők azok, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek, és nem látni, hogy a helyzetük miként válhat jobbá.